Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében (02:10-től) arról volt szó, hogy a Magyar Nemzeti Bank, a monetáris eszköztár pénteki átalakításával, a gazdaság lényegi működése szempontjából hogyan üresítette ki az alapkamatot. A témával kapcsolatban Madár István, a Portfolio Makro rovatának vezető elemzője volt a Checklist vendége. Az adás második témája (25:00-tól) a szintén pénteken kibővített kamatstop rendelet volt, most már ugyanis azoknak sem kell az elszálló kamatok miatt izgulni, akik 3 és 5 éves kamatperiódusú hiteleket vettek fel korábban, november 1-től ugyanis ők is bekerülnek az intézkedés hatálya alá. A mai epizód végén (34:26-tól) pedig szó volt még az Egyenlítsük a béreket! címmel, október 20-án, az Egyenlítő Alapítvány által megrendezett konferenciáról. A téma aktualitása, hogy Magyarországon a nők átlagosan óránként 17,2%-kal keresnek kevesebbet a férfiaknál – ez több mint kéthavi bérkülönbséget jelent éves szinten –, így a Magyar Egyenlő Bérezés Napja október végére esik.
Azért emelt ma kamatot az MNB, hogy megelőzze az inflációs kockázatok fokozódását – jelezte a Reuters kérdésére a jegybank.
Bár a keddi kamatdöntési sajtótájékoztatón még egyszerinek mondta a jegybank vezetése a váratlan 15 bázispontos vágást, ma a Kossuth Rádióban Virág Barnabás új alelnök arra célzott, hogy júliusban valószínű egy újabb 15 bázispontos vágás 0,6%-ra, de az lesz az utolsó, tovább nem vághatnak.
A várakozásokkal összhangban az 1,5-1,75%-os sávban tartotta az amerikai jegybank az irányadó kamatlábát és a decemberi közleményhez képest érdemben nem változtatott a kamatdöntés indoklásán sem.
A széleskörű várakozásokkal összhangban nem változtatott irányadó rátája célsávján a Fed, hiszen összességében dinamikusnak látja a gazdasági növekedést, igaz volt egy másik kamatlábnál egy jelzésértékű kamatcsökkentés. A Fed így tehát dacolt Donald Trumppal, aki tegnap példátlan módon 1%-pontos vágást szorgalmazott. A Fed mindezek mellett azért látja a váratlanul süllyedő inflációs mutatókat is, de bízik azok visszaemelkedésében és így összességében nem lát okot a monetáris politika irányultságának változtatására. A dollár erre ugrott egyet, hiszen enyhültek a kamatvágási várakozások, míg az amerikai vezető részvényindexek kissé süllyedtek, de az S&P 500 index továbbra is új történelmi csúcsa körül jár.
Fontosabb részletek
Miután két héttel ezelőtt kiderült, hogy az Magyar Nemzeti Bank által figyelt adószűrt maginfláció januárban elérte a 3%-os kritikus szintet, gyakorlatilag elkezdődött a végső visszaszámlálás a jegybanki szigorításig. Legutóbb 2011 decemberben szigorított a monetáris kondíciókon az MNB, így történelmi léptékben is jelentős eseményhez közeledünk. A Portfolio által megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy a holnapi kamatdöntő ülésen még nem jelentik be a nagy fordulatot, márciusban viszont már jöhet a bejelentés. Hiába kezdődhet el azonban a szigorítás, lassú folyamatra kell felkészülni, ráadásul a globális kockázatok még könnyen közbeszólhatnak.
Megkérdőjelezik az elemzők, hogy az MNB tegnap igazán nagy váltást hajtott volna végre a monetáris szigorítás irányába, hiszen az eszköztár átalakítása mellett az NHP Fix a növekedésösztönzés miatt inkább a lazítás irányába mutat - rajzolódik ki három, általunk alább összefoglalt londoni elemzői kommentárból. Kettő közülük aggodalmának adott hangot a 10 éves magyar forintalapú államkötvény hozam esetleges további emelkedése miatt, miután tegnap már 3 éves csúcsközelbe ért ennél a futamidőnél a hozam. További elemzői kommentárokat a Portfolio angol oldalán gyűjtöttünk össze, saját véleményünk a tegnapi bejelentésekről pedig az alábbi cikkben olvasható:
Az idei három román jegybanki kamatemelést ma nem követte újabb, mert az intézmény 2,5%-on tartotta az irányadó rátát a mai ülésén, noha az infláció jóval a jegybanki inflációs toleranciasáv felett jár.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?